Nem vagyok senki. Nem érdekel semmi. Nem akarom, hogy jó legyen. Nem akarok semmit. Nem látok, nem hallok, csak lebegek a sötétben. Hol vagyok? Miért vagyok? Talán nem is vagyok? Csak én hiszem úgy? Mi ez a hely? Minek vagyok? Ki vagyok? Miért születtem? Miért nem válaszol senki? Mi ez az érzés? Félelem? Fájdalom? Remény?
Ki akarok innen szabadulni. El! Messzire! Hogy utána ne kelljen visszanéznem! Szabad akarok lenni, mint a víz... Mint az eső... Vagy csak egy könnycsepp valaki arcán. Akkor volna értelme. Így semmivé válok. Nem értem. Hol vagyok? Miért? Válaszoljon valaki! Kérem!
Ki akarok innen szabadulni. El! Messzire! Hogy utána ne kelljen visszanéznem! Szabad akarok lenni, mint a víz... Mint az eső... Vagy csak egy könnycsepp valaki arcán. Akkor volna értelme. Így semmivé válok. Nem értem. Hol vagyok? Miért? Válaszoljon valaki! Kérem!
Hogy juthatok ki? Segítség! Elsüllyedek!
Mintha tűzből bújnék elő. Karomat széttárom és hagyom, hogy a szél tépje a bőrömet, szaggassa a ruhámat. Hajam lobog, mintha égne. Nem lát senki. Mi értelme? Minek vagyok itt? Legyen már vége! Ennek az üres értelmetlenségnek! Legyen már vége!
Üvöltök.
Félek... Mit tettem? Miért bántatok így velem? Lenézek. Pont, ahogy ti is lenéztetek rám. Ti, akik magasan álltok és a pénz zsákszámra szórjátok fölöslegesen. Ti! Akik oly gyűlöletesek vagytok. Nevettek, mert nem vagyok olyan mint ti. Nekem is volna okom nevetni. Ti gazdagok vagytok, de a lelketek szegény. Én szegény vagyok, de a lelkem gazdag. Tudok élni, tudok létezni. Ész és értelem, ok és következmény. De akkor... miért nem ti álltok itt?
Üvöltök.
Félek... Mit tettem? Miért bántatok így velem? Lenézek. Pont, ahogy ti is lenéztetek rám. Ti, akik magasan álltok és a pénz zsákszámra szórjátok fölöslegesen. Ti! Akik oly gyűlöletesek vagytok. Nevettek, mert nem vagyok olyan mint ti. Nekem is volna okom nevetni. Ti gazdagok vagytok, de a lelketek szegény. Én szegény vagyok, de a lelkem gazdag. Tudok élni, tudok létezni. Ész és értelem, ok és következmény. De akkor... miért nem ti álltok itt?
Megmondom a választ.
Mert ti nem láttok. Vakon születtetek. Nem tudjátok milyen éhezni, fázni. Az utcán koldulva keresni azt a falatot, ami aznapra egy pillanat boldogságot okozhat. Nem tudjátok milyen, ha öten csüngenek rajtad, és sírva kérlelnek tegyél valamit, hogy jobb legyen. Gyerekek? Felnőttek? Talán ez, talán az. Ki tudja...
Kijjebb lépek, pár centi csupán, ami elválaszt a repüléstől. Kellemes lenne. Aztán fájdalom, majd a jóleső, mindent elintéző halál. Szinte látom magam után az ürességet. Körbenézek. Senki nincs az utcán. Nem látnak... Nem is akarnak látni. Persze, hogy nem... A normál ember elmegy amellett, ami furcsa, ami kiemelkedő. Miért ne tennék? Nevetni támad kedvem. Egyáltalán miért vagyok itt? Tudom, hogy nem vagyok ugrani. Élni szánalmas, de halni fél. Nevetséges. Ez vagyok én. Körbenézek és hagyom, hogy a szél marcangoljon még egy kicsit... Csak egy egész picit. Ha leugranék mi lenne? Most komolyan? Ki keresne? Kinek számítanék? Senkinek. Nevetséges.
Hátrébb lépek és érzem, ahogy a könnyek végigfolynak az arcomon. Miért sírok? Nem vagyok szomorú. Boldog az életem.
De nem bírom tovább...
Eresszetek ki! Szabadságot akarok! Azt akarom, hogy ne legyen gondom!
Hátrébb lépek és érzem, ahogy a könnyek végigfolynak az arcomon. Miért sírok? Nem vagyok szomorú. Boldog az életem.
De nem bírom tovább...
Eresszetek ki! Szabadságot akarok! Azt akarom, hogy ne legyen gondom!
De az élet nem így megy. Tudom jól. Értem én... Nevetséges.
Hátatfordítok a csábító halálnak. Tudod mit Halál? Gyere! Vedd el az életem, ha kell, nem érdekel. De én, csak azért is a pofádba fogom vágni, hogy jobb vagyok! Rájöttem valamire. Aki küzd az erős. Aki nem, azt a rendszer felfalja és atomjaiban köpi ki. Nem engedem.
Elmosolyodom.
Hátatfordítok a csábító halálnak. Tudod mit Halál? Gyere! Vedd el az életem, ha kell, nem érdekel. De én, csak azért is a pofádba fogom vágni, hogy jobb vagyok! Rájöttem valamire. Aki küzd az erős. Aki nem, azt a rendszer felfalja és atomjaiban köpi ki. Nem engedem.
Elmosolyodom.
Csak azért is leszek valaki! Nem engedem, hogy elnyomjanak! 90 év múlva, mikor öregen és szottyosan fekszem majd a gyerekeim, unokáim és talán dédunokáim körében, akkor majd nevetve mutatok be a Halálnak.
Ezt neked, fogom mondani az ujjam felemelve és nevetve fogom lecsukni a szemem. Mert tudom, hogy elégedett leszek. Mert tudom, hogy el fogok érni valamit, ami büszkeséggel tölt el. Boldog leszek, csak azért is, hogy a Halál és az Ellenfeleim arcába nevethessek.
Elnyomtál?
Így jártál. Feletted állok. Nem érdekelsz.
Ezt neked, fogom mondani az ujjam felemelve és nevetve fogom lecsukni a szemem. Mert tudom, hogy elégedett leszek. Mert tudom, hogy el fogok érni valamit, ami büszkeséggel tölt el. Boldog leszek, csak azért is, hogy a Halál és az Ellenfeleim arcába nevethessek.
Elnyomtál?
Így jártál. Feletted állok. Nem érdekelsz.
Nevetek, ahogy lesétálok a lakásomba. Miért haljak meg? Hogy szomorúságot hagyjak? Nem. Meggondoltam magam. Semmi értelme menekülnöm. Csak a gyávák futnak. Az erősek tűrnek és nevetve, boldogan állnak fel, ha elbuktak.
Én is ilyen leszek.
De meg kell köszönnöm.
Köszönöm Halál, hogy megkísértettél és felnyitottad a szemem. Csábítasz, mert szép vagy, holott a tűz is szép, mégsem tenném bele a kezem.
És végül...
Köszönöm Világ, hogy nem hagytál el engem. Nem érdekel, hogy ki vagyok. Az sem, hogy hol, és az sem, hogy miért. Köszönöm, hogy élhetek. Hogy lehetek valaki, hogy élhetek valahol, és vagyok valamiért.
Mindent köszönök.
-----------------------------------------------*--------------------------------------------------
Kérnék pár véleményt.
Nyugi, nincs semmi hátsó világromboló tervem, még csak suicide moodba se léptem, csak jól esett leírni.
Nyugi, nincs semmi hátsó világromboló tervem, még csak suicide moodba se léptem, csak jól esett leírni.
Köszönöm^^
